3. Álom...Az álom mindig édes?!

 

Hánykolódtam az ágyban, mintha a matraccal véres harcba bocsátkoztunk volna, neki pedig feltett szándéka lett volna, ledobni magáról. Nyöszörgő hangok közepedte próbáltam fent maradni a szívacson, a lepedőt pedig egyre szorongattam izzadt tenyeremben. A gyomrom morgott, bugyborékolt, akár egy tengeri betegnek. Szörnyű rémálom gyötört. A bátyámat láttam, vagyis inkább csak egy elmosódott sziluettet, aki Kaname is lehetett. Egyre távolodott, hiába kiáltottam utána, hosszú kabátja elsuhant előttem. Tétován álltam a fekete sötétségben, az éj végtelenségében, mert mint utóbb kiderült, minden fény az árny testéből sugárzott. Villóddzó szikrák csaptak fel körülöttem, és egy fehér tapétával borított szobába csöppentem, ahol két halovány gyertya lángja mindent megvilágított. Újra felbukkant az előbbi férfi, csak most gyönyörű arcvonásai is kirajzolódtak, és már biztos lehettem benne, hogy Kanamét láttam, ráadásul most is őt figyeltem. Sietni akartam, megszólítani, ám mintha csak egy előre felvett filmet néztem volna, észre sem vett. Buja kertben ácsorgott, tekintetét pedig ide-oda kapkodta, figyelve a bokrok rezdülését, és az apró állatok mozgását. Várt valakire. Idegesen, türelmetlenül várt. Karórájára pillantott, majd kezét a homlokához érintette. Ekkor azonban egy fiatal kislány jelent meg az úton. Felé közeledett, bátyám szeme pedig egyértelműen fölragyogott. Pici volt, két-két és fél fejjel alacsonyabb a szerelmemnél, teltkarcsú lábát és csípőjét egy bő szoknyával takarta el, afölé pedig egy csinos blúzt húzott. Barna, átlagos haját kontyba tűzte, arcán pedig egy bájos mosoly ült. Körömcipőjében amennyire csak tudott, próbált igyekezni, egyenesen Kanaméhoz. Mikor odaért hozzá, a szerelmem nyakába borult... az enyémébe, az én szerelmem nyakába!!! Dühös, agresszív féltékenység lett úrrá rajtam, és ha tehettem volna azt a mr. prostit előrángattam volna az álmok világából, hogy jól megcibáljam. A vőlegényen tarkóját markolászta, aki ellenkezés helyett a derekát szorongatta, az ajkait pedig forrón csókolta. A kis ringyó...Hány kiló túlsúly van ezen?! Ráadásul béna a sminkje, amin szívesen segítenék egy-egy monoklival a szeme alá. - fortyogtam magamban.
Ekkor valami megragadott, éreztem, hogy hozzám érnek. Halk hangok zúgtak a fejemben, a testem pedig fájó rándulással beleremegett a löketbe. Mintha egy hatalmas szélfuvallat toszogatott volna. Leragadt szemhéjam kezdett felnyílni, bármennyire is tiltakoztam. Minden erőmmel ellenálltam az ébredésnek, nem akartam elszalasztani az esélyt, hogy azt a kiskorú ribancot, és a testvéremet is péppé verjem. Azoban kezdett kitisztulni előttem a világ, az álomkép pedig egyre homályosodott. Mikor újra láttam, szörnyen megrémisztett a fekete szempár, ami két centire az arcomtól, egyenesen engem bámult. Halk sikoly hagyta el a számat, ami olyannyira velőtrázó lehetett, hogy Kaname a tenyerével próbálta eltompítani az éles hangot.

- Yuuki, kicsim?! Minden rendben, jól vagy? Mit álmodtál? Hallottam, hogy dünnyögtél, forgolódtál, és beszéltél is.

Tekintetem tüzet hányt, és legszívesebben felpofoztam volna. Még mindig az álom hatása alatt álltam, ami annyira valóságosnak tűnt, hogy képes lettem volna Kanamét kérdőre vonni mindazért, amit látni véltem. Azonban féltem attól is, hogyha egy látomás miatt dühödten leordítom a fejét, őrültnek nézhet. Ráadásul nem biztos, hogy igazam van, és amit én valóságnak hiszek, az lehet, hogy tényleg csupán a fantáziám szüleménye.

- Sajnálom... - fejemet lehajtottam, hogy elkerüljem a tekintetét, ami annyira aggódó és jóságos volt, hogy már a feltételezéstől is, miszerint megcsal, bűntudatom támadt. - Nem akartalak felébreszteni! Sajnálom... - ismételtem, mintegy nyomatékosítva a szavaimat.

- Ne emészd magad emiatt! Mit álmodtál? - kérdezte újra, szinte követelve a választ.

Az ajkamba haraptam, és eltűnődtem azon, vajon elmondhatom-e neki. Végül úgy ítéltem meg, hogy hálátlanság lenne azok fényében, amiket értem tett.

- Semmi különös. Egy lányt láttam, akit eddig még soha! Megrémített, furcsa volt, egy gyerek, talán 13, esetleg 14 éves volt. - valamit elárultam, de épp csak annyit, hogy ne sejthesse meg az álom igazán felkavaró részleteit.

- Értem. - érzelemmentesen felelt, mintha semmit nem is mondtam volna, vagy, éppenséggel tudná, hogy hazudok, és csak nem akarná firtatni a dolgot. - Gondolom amiatt a hülye levél miatt álmodtad ezt! Tudtam, hogy nem kellett volna beszélnem róla, így csak magadat idegesíted!

- Hogy mondhatsz ilyet? A párod vagyok, a menyasszonyod! Azt hittem, hogy ígéretet tettél arra vonatkozóan, hogy mindent megbeszélünk majd, legyen az jó, vagy rossz! Huszonegy éves vagyok, nem csecsemő. Itt az ideje, hogy felnőtt nőként kezelj! - fekvő pozícióból hirtelen fölültem, hogy jobban bele tudjam lovalni magam a hisztériába.

Szerelmem felállt, meztelen testét nem szégyellve feltápázkodott az ágyról, és lelökte az alsónadrágját, ami a padlószőnyegre hullt. Kusza, rakoncátlan tincsei zavaros össze-visszaságban takarták gyönyörű vonásait. Vörösen izzó szeme azonban visszatükröződött az ablaküvegben, amin keresztül a folyvást harsogó várost figyelte. Az emberek érthetelenül nyüzsögtek az utca forgatagában, Kaname pedig éhesen nyaldosta a száját. Leplezhetetlenül vágyakozott, a vér kínzó hiánya kiült az arcára, tekintete pedig sóvárogva követetlte a táplálékot. Éhségének ellenére mégis rám pillantott.

- Szomjas vagy Yuuki? - fordult felém, miközben ujjait végighúzta az ütőerén.

Megdöbbentett az önzetlensége. Annyira kívánta már hogy a nyakamba mélyeszthesse hegyes szemfogait...de mégis engem akart először megetetni. Nem törődve önmagával, képes lett volna engedni, hogy én egyek először!

- Nem vagyok éhes! - vágtam rá. - De te annál inkább!

Ádámkosztümben feküdtem a matrac tetején, felkínálva testem minden egyes porcikáját a szerelmemnek. Igazán egymáséi voltunk, ez a kapcsolat nemcsak a szeretetet jelentette, mi egymásnak köszönetően élhettünk. Rámnézett, és tetszett neki, amit látott. Elmosolyodott, és közelebb lépett. Mellém feküdt, majd fensőbbségesen fölém hajolt. Fekete, pajkos tincsei az arcomat csiklandozták, amitől akaratlanul is felkacagtam.

- Csak evésről lehet szó? - éreztem, ahogy puha szája a fülemet érinti. Suttogása, és a meleg lehelete jólesően cirógatott.

- Hát... Nem is tudom! - nevettem. - De előbb egyél!

Nem kellett soká nógatnom. Hegyes fogával erősen törte át a puha bőrömet, ahonnét éreztem kizubogni langyos véremet. Egyé váltunk hosszú percekre, és minden korty visszhangot vert a fejemben. Hallottam, ahogy a testemet életető folyadék legurgulázik a torkán. A hihetetlen fájdalmat csak az tompította, hogy tudtam, Kanaménak ez jól esik.
Hirtelen éreztem, ahogy szájának szorítása egyre ellazul a nyakamon, majd végül felemelte a fejét, és mosolyogva rám pillantott. Véres ajkaiba legszívesebben beleharaptam volna, ám inkább csak egy érzéki csók keretei között lenyaldostam róluk a maradékot.

Testem még mindig az ágyon hevert, mintegy csak Kanaméra várva. Fölémmagasodva alaposan végigmért, majd kezébe vette gömbölyű mellemet. Egy formás, nagyobbacska almára hasonlított. Sosem voltak hatalmas kebleim, inkább apró de nőies idomok voltak ezek, mégis sok férfi megbámultak őket. Biztos azért nem nőttek hatalmasra, mert magam is egy kisebb botsáskára hasonlítottam. Széltileg legalábbis biztosan. Bátyám kényeztető ujjai egyre lejjebb csúsztak, elérték a hasamat, majd a combom belső oldalát. Próbáltam kiverni a fejemből az álmot, a lányt, akinek vágyódva markolászta a seggét, mégis felötlött bennem a kép. A kéz, mely gyöngéden simogatott...egykor más nőkkel is így bánt. Tudtam, hogy az álom, az álom, és nem valóság. Mégis egy furcsa, zavaros érzés ott motoszált a szívemben, és nem hagyott nyugodni. Szerelmem érintéseitől kirázott a hideg, és borzongás futott végig a gerincem vonalán, végül pedig libabőr tarkította egész testemet. Mérhetetlen undor fogott el, amitől mentem fölpattantam...

- Mi a baj, nem akarod? - Kaname pupillái kitágultak, és csodálkozva nézte, amint zaklatottan felülök.

- De, csak eszmbe jutott valami! - mondtam, majd visszafeküdtem a puha sejemtakaróra, hogy mindent ott folytassunk, ahol abbahagytuk.